HTML

Opteamus a blog

Kathryn és Greg! blogol a szoftverről, amit csinálnak. Neked.

Feedek

Budget CRM

2010.11.24. 22:52 Greg!

Igazából nagyon kevés termék van, amelynek annyira nem számít a minősége, hogy megérné belőle a budget noname márkát megvásárolni. Az olcsó papírzsepi kidörzsöli az orrot, az orka kóla borzasztó ízű. Még amiről elsőre azt hiszem, hogy nem kell belőle minőségi, azzal is rendre ráfaragok: az olcsóbbik nylon szemeteszacskó például olyan vékonynak bizonyult, hogy szerteszét szakadt már egy harmad szemeteskosár tartalmától.

Egy ügyfélkapcsolat kezelő CRM szoftver a szokásosnál is érzékenyebb termék. Köztudott, hogy a CRM bevezetések rendre a felhasználók ellenállásán buknak meg, akik - gyakran jó okkal - egymillió kattintással járó, felesleges tehernek érzik az új szoftver bevezetését. Nagyon nem könnyű olyan CRM rendszert tervezni, amelyiknek olyan a felhasználói felülete, hogy a felhasználók komfortosnak érezzék, és még nehezebb olyat csinálni, amit a kereskedő munkatársak is hasznosnak éreznek a mindennapi munkában. A klasszikus CRM rendszerek elsősorban a vezetők információs igényét igyekeznek kielégíteni színes grafikonokkal, és a vezetők kontrollját erősíteni az állandó feladatozással és határidőzéssel - ami kevéssé rokonszenves az egyszeri felhasználóknak. Ha a szoftver megfeledkezik a kereskedő munkatársak szempontjairól, és nem tudja őket is látványosan segíteni a mindennapi feladataikban, akkor garantált a bevezetés kudarca. A CRM szoftverek többsége csak az eladási folyamat ledokumentálásában segít, és csak nagyon kevés rendelkezik olyan képességgel, amivel a kereskedők mindennapi munkáját gyorsítaná vagy segítené. Egy ebből a szempontból gyenge, vagy közepes szoftver azonnal megbukik a használat során - és huss, a tulajdonos máris elbukta a teljes(!) erre szánt befektetését, pedig milyen jó vételnek tűnt ugye... Csak az átlagon felül teljesítő szoftvereknek van esélye, azok pedig sosem a legolcsóbbak lesznek...

Szólj hozzá!

Címkék: informatika crm felhasználói felület tervezési szempontok sales opteamus sikerfaktorok crm rendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://opteamus.blog.hu/api/trackback/id/tr172471548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása